Fotográfia - képek, könyvek, kiállítások

Az angolok ugyan másképp gondolták, szerintük Talbot volt az első, ma mégis Daguerre-t tekintjük a fotográfia atyjának.

Így tesz a Google is, mely ma speciális logóval emlékezik meg Louis Daguerre-ről.

Eredetileg Daguerre egyáltalán nem a fényképezéssel foglalkozott, pedig abban az időben már elég sok vegyész és “hobbi-vegyész” kereste annak a módját, hogyan tudnák tartósan rögzíteni a létrehozott képeket.

Daguerre ezzel szemben színházi díszleteket készített és e színházi látványokat szerette volna minél nagyobb tökélyre vinni. Kísérletezései során feltalálta a diorámát, melynek 1822-ben színházat is nyitott. Az elég veszélyesen hangzó bemutató során olajjal és viasszal átitatott átlátszó vászonra festett képeket világítottak meg olajégőkkel vagy petróleumlámpákkal (londoni dioráma színháza 1839-ben le is égett). A vásznak mögött vékony, színezett selymeket mozgattak zsinórokon, így érzékeltették a különböző mozgásokat. Szerette volna a diorámák készítési idejét meggyorsítani, ezért keresett valakit, aki ebben segítségére lehet. Így talált rá Joseph Nicéphore Niépce-re.

Niépce már 1822-ben sikeresen kidolgozott egy eljárást a képek rögzítésére (héliográfia), találkozásukkor, 1827-ben pedig már sikeresen elkészítette első, a természetet ábrázoló képét is, mely a világ első fényképe. Ez azonban még elég gyenge minőségű és 8 órás expozíciós időt igényelt.

A cikk folytatása és további képek a Szellemkép Online folyóiratban található, ide kattintva.

Megváltoztatta a fotográfia addigi irányát, neki köszönhetjük, hogy végre művészi rangra emelkedhetett ez az alkotói műfaj. Érdemes tehát többet megtudnunk Paul Strandről.

Paul Strand 1890. október 16-án született New York-ban és az Ethical Cultural School-ban végezte tanulmányait. Itt nem más, mint Lewis Hine volt a tanára, ő kezdte el fotózni tanítani. És Hine volt az is, aki elvitte diákjait Alfred Stieglitz 291 néven ismertté vált galériájába. Itt a fiatal Strand az akkor divatos piktorialista fotósok képeivel találkozott a falon, melyek nagy hatással voltak rá. Ez arra ösztönözte, hogy ő maga is hasonló képeket készítsen, majd két év elteltével büszkén vitte be őket Stieglitzhez. Itt azonban meglepetés érte.

A teljes cikk a Szellemkép Online folyóiratban olvasható.

Közel tíz éve, 2002 óta tanít a Szellemkép Szabadiskolában Vancsó Zoltán, aki a napokban ünnepli 39. születésnapját. Ebből az alkalomból készült interjúnk vele.

Téged a véletlen fotósának is neveznek - életedben mennyire játszik szerepet a véletlen? És miért vonzódsz a megörökítéséhez?

Az életem másból sem áll csak véletlenekből. (Kié nem?) Ő a legjobb barátom, végtelenül bízom benne, és kicsit kezdem is már kiismerni. Nem magának a véletlennek a megörökítéséhez vonzódom, sokkal inkább csak lehetőséget ad a véletlen arra, hogy megszülethessenek a képeim. De miután szerintem minden véletlen, ezért az egésznek talán nincs is oly nagy jelentősége.

Sokszor idézeteket helyezel képeid mellé, ezeket utólag találod meg a képekhez, vagy esetleg vannak olyan gondolatok, amelyeket olvasva azt érzed, hogy ehhez képet szeretnél készíteni? Kik a legfontosabb gondolkodók számodra?

A válasz és az interjú további része a Szellemkép online folyóiratban olvasható.

130 évvel ezelőtt, 1881. október 25-én született Pablo Picasso, akire
most nem művei révén, hanem róla készült fotókkal emlékezünk meg.
Picassónak sok művészbarátja volt, köztük természetesen nem egy fotós
is, pl. Brassaï, aki később “Beszélgetések Picassóval” címmel könyvbe is
szőtte barátságukat. De Lucien Clergue is könyvet szentelt a Mesterrel
való több mint 30 éves barátságának.

Picasso és Capa munkássága is egybefonódott a spanyol polgárháború
kapcsán, amit egyikük fotókkal, azt a másikuk festményekkel mondta el.

Fotó: Brassaï

Fotó: Robert Doisneau

Fotó: Robert Capa

További képek a Szellemkép online folyóiratban találhatók, ide kattintva.

98 évvel ezelőtt, 1913. október 22-én született Robert Capa, azaz Friedmann Endre. Kalandos élete volt, de számára gyakran ezek az eleve nem hétköznapi kalandok sem voltak eléggé érdekesek, így elmesélésük során mindig csavart rajtuk még egyet. Meg még egyet.
Mégsem valamiféle Háry Jánosként maradt ránk emléke, hanem mint az egyik legnagyobb magyar származású fotósé.

Bővebben életéről a Szellemkép folyóiratban: http://szellemkep.hu/folyoirat/?p=758